




















|
Kosárlabda - A Dobó Kupa lesz az első erőmérő | 2010-07-28 15:47:52 A két irányító, Krasznai és Erdei érkezése mellett lehetséges, hogy nem is lesz más kosaras igazolás az EKF-EGER-HÉSZ NBI/B-s csapatánál. Ugyanakkor újdonsült főiskolásokkal még bővülhet a keret, nem egy, a másodvonalban érdekelt klub játékosa folytat majd tanulmányokat Egerben – tudtuk meg Váczi Péter edzőtől. A szakembert a csapat felkészülési terveiről is kérdeztük. Augusztus 2-án lesz a nyári szünet utáni találkozó, reggel főként kondi- és atlétikai edzések játszanak főszerepet, délután már labdás tréning és taktikai felkészítés indul. A szeptember 4-5-i Dobó Kupával mérjük meg először, mire vagyunk képesek más csapatokkal szemben. Vendégünk lesz a Budapest Honvéd, a Debrecen és a Rozsnyó együttese. Ezután szlovákiai partnerünkhöz megyünk látogatóba, arra a tornára állítólag a Salgótarján is meghívást kapott.
Szeretnénk augusztus közepétől edzőmeccseken is részt venni a környékbeli csapatok közreműködésével, de nem sietünk: jelentősen frissítjük a taktikai repertoárunkat, ráadásul új játékosok is érkeznek, szükségünk lesz egy kis időre.
Krasznai Tibor és Erdei Ádám érkezésével rutinosabbak, labdabiztosabbak lehetünk. A-csoportos környezethez szoktak, még ha nem is játszottak sokat az élvonalban, nyilván megfelelő mentalitást is hoznak magukkal. Azt várjuk tőlük, hogy színesebbé, mozgékonyabbá, kreatívabbá teszik a játékunkat – fogalmazott Váczi Péter.
Centerposzton nem feltétlenül erősítünk, bizonytalanná váltak a terveink, bár akartunk egy erős kosarast igazolni. Nem kell viszont kétségbe esni, most is jól megvagyunk, nem szorít a cipő, hiszen a három remek középjátékosnak még fiatalok is tudnak segíteni. Kosárlabdázó elsőéves főiskolások is érkeznek, négy fiatalt mindig be kell írnunk a 12-es keretbe, pozitív hatása lehet annak, hogy a négy helyért nem 4-5, hanem 6-7 sportoló fog küzdeni. Nagyjából 20 körüli létszámmal kezdjük majd a munkát augusztus 2-án.
ZentaiL
Kép: Zagyi Tibor
|

|