




















|
Labdarúgás - Hevesen nehéz percekre számíthat az Eger | 2009-08-28 09:58:34 Az NB III. Mátra-csoport 3. fordulójában az Egri FC az újonc Heves vendége lesz. a mieink a Balmazújváros elleni fontos hazai siker után várhatóan kiegyenlített kilencven perc elé néznek. Minden bajnokságban nehéz a fokozott bizonyítási vággyal küzdő újoncok ellen a bajnokság első szakaszában idegenben pályára lépni. A szombat délutáni (17.00) ellenfél Heves a játékoskerete alapján is feladhatja a leckét minden ellenfelének. A nyitányon 4-3-ra verték az Ózdot, majd Gyöngyösön szenvedtek 1-0-ás vereséget. Az Eger csapatában nem léphet még pályára a Bőcsről igazolt Siróczki Krisztián, valamint a sérült Áncsán Attila és Romhányi Tamás. Várhatóan a balmazújvárosiakat legyőző kezdőcsapat veszi fel a harcot a Balázs Tihamér együttesével.
Az egri szakvezetés javuló játékot vár a csapattól. László István szakmai igazgató szerint képes lehet a csapat ponttal, pontokkal hazaérni: - Hevesen most futball láz van, láttam az Ózd elleni meccsüket. Erős, lelkes együttes, amely támadó focit játszik. Akkor lehetünk sikeresek ellenük, ha legalább olyan lelkesen és motiváltan tudunk játszani. Bízom benne, hogy jóval kevesebb hibával oldjuk meg a védekezést, mint az ózdiak tették. Várhatóan sok néző előtt kell helytállnunk. Minden meccsen a győzelem igényével lépünk pályára, így Hevesen is. Sok futással, stabil védőmunkával elérhetjük célunkat, persze alakulhat úgy is a találkozó, hogy az egy ponttal is elégedettek leszünk. nagy valószínűséggel az előző heti kezdőcsapatot küldöm pályára. Romhányi Tamás már le tud ülni a kispadra, így elképzelhető, hogy vissza tud térni a csapatba - nyilatkozta László István.
Hevesen várhatóan 500 néző előtt kell pályára lépni. A hazaiak több mint két éve (811 napja) nem kaptak ki tétmérkőzésen a hevesi pályán.
NB III. Mátra-csoport, 3. forduló, szombat 17.00
Heves LC - Egri FC
Játékvezető: Demeter Miklós (Imre Ferenc, Pauló Gábor)
A várható kezdőcsapatok:
Heves: Éles– Kovács Cs., Jakab, Nász, Molnár, - Somodi Urbán , Besenyei Zs., Nagy L., - Besenyei F., Kóczián
Eger: Botló - Debreczeni, Hompoth, Káposzta, Szűcs - Mundi, Jeney, Vígh, Busai - Balogh B., Zsarnai
További párosítás
Szombat, 16.30:
Balmazújváros - Maglód
Szombat, 17.00:
Jászberény - RAFC
Balassagyarmat - Püspökladány
Tura - FTC II.,
Vasárnap 17.00:
Ózd - Gyöngyös
Dunakeszi - Putnok.
Agria Press - Bajzát R.
FOTÓ: Zagyi Tibor
|

|