




















|
Asztalitenisz - Fájó vereség a ping-pong fellegvárában | 2009-04-18 22:29:09 A nagymúltú Statisztika otthonában vendégszerepelt szombaton a Tranzit Tüzép SC Eger női NBI-es asztalitenisz csapata. A budapesti vendégjáték jó előjele volt a múlt hétvégén ugyanott, főként statos játékosokkal felálló Miskolc felett aratott idegenbeli siker. Az egri lányok számára a győzelem jelentett volna reményt arra, hogy biztosan elérhessék a Nemzeti Bajnokság dobogóját.
A páros mérkőzések viszont már sejtették, hogy Szabó Györgyiéknek nem lesz könnyű dolguk: a Jónyer-Barsai kettős simán alulmaradt a fővárosiakkal szemben, a Szabó - Beniczky duó pedig 2-1-es nyerő szettállás után hihetetlen pechsorozat következtében távozott vereséggel az asztaltól. A vége 13-5 lett a Marcibányi térieknek.
A korántsem jól induló meccsen a TTSC nagy reményeket fűzött az egyéni körökhöz. A két védő, Beniczky és Szabó tudott részsikereket aratni, de játékuk most csupán arra volt elegendő, hogy ne legyen megalázóan nagy arányú az egri vereség. Révészné Beniczky Magdolna két-, Szabó Györgyi pedig három csatát hozott a négyből, színvonalas ütközet volt mindegyik. Zelei Zsolt klubelnök kérdésünkre úgy fogalmazott: szörnyen pechesek vagyunk, több alkalommal is necceken, csuszákon múlott a győzelem. Minden lány jól játszott, sajnos azonban mindig az ellenfél diadalmaskodott a döntő szettben - két ponttal…
A Statisztikától elszenvedett verés következtében a fővárosiakat már nem tudjuk megelőzni, viszont ha nyernénk, vagy pontot csennénk Nyíregyházán, még lehet kis sanszunk a harmadik helyezésre. Nagyon sok múlik a szabolcsiak és a statosok egymás elleni ütközetén.
Mestermérleg:
Salamon István - Amíg nem tud minden játékosom egyenlő, jó teljesítményt nyújtani, addig a szerencsére is hiába várunk. A végeredmény nem tükrözi a két egység közötti valós különbséget, a mutatott játékunk alapján sokkal szorosabb eredményt kellett volna elérnünk.
ZentaiL
Korábbi kép: Zagyi Tibor
|

|