Új elnök a NOB élén

OLIMPIA. A zimbabwei Kirsty Coventryt választották meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a szervezet 144. kongresszusán. Ő a NOB 131 éves történetének első női és első afrikai vezetője
Bővebben itt...


1552.eger.hu


































Sportlinkek












Hirek keresés:































Fórum



Hírlevél





Füreden folytatódott a nyeretlen széria
2024-12-01 01:25:16
KÉZILABDA – Vereséggel folytatta szereplését a férfi kézilabda NB I-ben az Eger csapata. A 11. forduló mérkőzésére nem a legkedvezőbb előjelekkel utazott együttesünk. A négy mérkőzés óta tartó nyeretlen széria eleve nem volt jó ajánlólevél, ráadásul két légiósunk a török Sarak valamint az algír Zennadi sérülés miatt nem állhatott rendelkezésre. Az eddigi mérkőzések alapján különösen utóbbi játékos pótlása jelentette a nagyobb problémát. A hetek óta igen eredményesen kézilabdázó Balatonfüred túl nagy falatnak bizonyult számunkra, 38-27-re maradtunk alul. Bő negyedórán át tartottuk csupán a lépést, aztán fölénybe került a házigazda. A második játékrész derekára kialakult a kétszámjegyű differencia, a hajában pedig tizennéggyel is vezetett a Füred. A vége sima hazai siker lett. A Balatonfüred immár hatodik összecsapásán nem kapott ki, mi pedig a nyeretlenségi sorozatunkat gyarapítottuk.


Férfi kézilabda NB I., 11. forduló
Balatonfüredi KSE – Eger 38-27 (20-14)

Balatonfüred 300 néző. Játékvezetők: Hargitai G., Markó G.
BKSE: Andó – HORNYÁK P. 7 (4), Rozman 4, Szmetán M. 1, SIMOTICS 6, VARGA M. 5, Bóka 3. Csere: Deményi (kapus), Szretenovics 1, Németh B. 2, Szöllősi B. 2, Klucsik, Fekete G. 1, Melnicsuk 1, Kljun 4, Urbán-Patócskai 1. Edző: Kis Ákos
Eger: Ágoston – Arszenics 2 (1), Jadegari 4, Kiss G., Tóvizi, SZÖLLŐSI O. 5, Száva 1. Csere: Marczika 1 (kapus), Czabula 1 (1), Lezák 2, Tóth K. 5, Bőti 1, MARACSKÓ 5. Edző: Tóth Edmond
Hétméteresek: 6/4 illetve 3/2
Kiállítások: 6 perc illetve 10 perc
Az eredmény alakulása: 2–1, 5–5, 10–7, 16–10, 23–16, 26–18, 27–20, 34–24

Kis Ákos:
– Nagyon örülünk az újabb hazai győzelmünknek, most az a legfontosabb, hogy a hátralévő két bajnoki mérkőzésre fel tudjunk készülni.

Tóth Edmond:
– A fürediek folytatták stabil szereplésüket, sajnos mi foghíjasan érkeztünk, s ennek ez lett a vége.


A játéknap további mérkőzései:
Carbonex-Komló - PLER-Budapest 32-25
Dabas KC - Csurgói KK 32-31
NEKA - OTP Bank-PICK Szeged 26-36
Vasárnap
FTC-Green Collect - Veszprém HC
HE-DO B Braun Gyöngyös – CYEB Budakalász
MOL Tatabánya KC - ETO University Handball Team




RG
Fotó: Lénárt Márton





Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport(kukac)agriasport.hu    Impresszum - Kapcsolatfelvétel