|
Nem marad vezetőedző Biros Péter a DIGI-Egernél | 2024-05-30 16:25:45 VÍZILABDA – Jelenleg pihenését tölti a DIGI-Eger férfi vízilabda csapata. Az OB I 2023/2024-es idénye befejeződött, a nyáron a női és férfi válogatott sikeres olimpiai szerepléséért szoríthatnak a sportág szerelmesei. Az Egri Vízilabda Klub hivatalos portálján Biros Péter értékelte a mögöttünk hagyott bajnoki esztendőt. A pontvadászatot kilencedik helyen záró együttes szezonja felemás volt. A gyorsan „lezavart” alapszakaszban nem sikerült beverekednie magát a csapatnak a legjobb nyolc közé, ráadásul a kieső zóna közelebb volt, mint az alsóház teteje. A középszakasz kezdetén a játékosként háromszoros olimpiai bajnoki címmel büszkélkedő - az addig klubigazgatóként tevékenykedő – legenda lett a vezetőedző. Irányításával az alsóház első helyére repültek pólósaink, ami az összesített teljesítmény alapján a kilencedik pozíciót jelentette. A bajnokságot úgy zárta együttesünk, hogy zsinórban nyolc meccsen nem talált legyőzőre.
A sikeredző Biros Péter az egrivizilabda.hu érdeklődésére elmondta: ebben a szezonban ez volt a realitás. Nem biztos, hogy ha bekerülünk a legjobb nyolc közé, az segítette volna a csapatot. Itt sikerélmény volt, nyolcból, nyolc győzelem, így nem kell rossz szájízzel búcsúzni a szezontól. Le kell szűrni a tanulságokat az biztos, lesznek változások a keretben, de az új idényről még nagyon korai akárcsak szót ejteni is. Mindenesetre nagyon köszönöm a fiúknak a közös munkát, a hozzáállásukat, azt, hogy elfogadták a tanácsaimat. Jó volt velük dolgozni.
Arra a kérdésre, hogy a jövőben vezetőedzőként fog-e tevékenykedni a klubnál, határozott választ adott. Csak erre a nyolc meccsre mondtam igent. Mint szakmai igazgató ugyanúgy fogom segíteni a következő idényben a vezetőedzőt, mint eddig is tettem. Van feladat a női csapatnál, csakúgy mint az utánpótlásban. Időm legnagyobb részét változatlanul az uszodában töltöm – nyilatkozta a szakember.
RG
Fotó: Lénárt Márton
|
|