




















|
Már nem nyeretlen az Eszterházy SC | 2023-09-17 00:32:14 KÉZILABDA – Megszerezte első győzelmét a női kézilabda NB I/B-ben az Eszterházy SC csapata. Három játéknapot kellett várni arra, hogy ez teljesüljön. Azok után, hogy az egyetemista lányok döntetlenre végeztek a SZISE otthonában, majd hazai környezetben kikaptak a Komáromtól, a Gárdony-Pázmánd NKK vendégeként diadalmaskodtak 35-28 arányban. Az egriek különösen a második felvonásban érvényesítették nagyobb tudásukat. Addig a házigazdáknál csak hébe-hóba volt gólelőny. Az utolsó húsz percre sikerült felőrölni a Gárdony ellenállását, és a végére összejött a fölényes, magabiztos diadal. Szinte valamennyi mezőnyjátékosunk jegyzett legalább egy találatot, ebből is következik, hogy a csapategység hozta meg a várva-várt győzelmet. Farkas József edző tanítványai a tabella hatodik helyére kúsztak fel, onnan várhatják a jövő szombaton esedékes hajdúnánási fellépést.
Női kézilabda NB I/B., 3. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – Eszterházy SC 28-35 (16-17)
Gárdony 120 néző. Játékvezetők: Hársfalvi Zs., Mórocz R.
Egri gólszerzők: Iván E. 6, Vass 5, Babinszky 4, Zsákányi, Kiser, Simon, Gazsovics 3-3, Zsákovics, Kurmai, Szentkeressy-Kovács 2-2, Tóth G., Pint.
Hétméteresek: 6/5 illetve 6/4
Kiállítások: 8 perc illetve 6 perc
Az eredmény alakulása: 3-5, 7-6, 9-10, 13-13, 18-20, 20-22, 24-29
A játéknap további eredményei:
Hajdúnánás KN - Komárom VSE 21-21
PTE PEAC-SIPO – Érd 25-36
PC Trade Szegedi NKE - Esztergomi Vitézek 22-36
Szigetszentmiklós NKSE - Szombathelyi KKA 25-34
SZISE-Bamba Marha - Ferencvárosi TC U19 26-30
Vasárnap:
DVSC Schaeffler U19 - Kispest NKK
Tempo KSE - Zengő Alföld Orosházi KA
RG
Fotó: Szepesi Áron (eszterhazysc.hu)
|

|