




















|
Bravúr után kilencgólos vereség | 2023-09-11 15:43:09 KÉZILABDA – Elszenvedte első vereségét a QHB-Eger férfi kézilabda csapata az NB I-ben. A bravúros Balatonfüred elleni szezonnyitó után titkon reménykedtünk valami hasonlóban a Csurgó vendégeként is, azonban távol voltunk egy szorosabb eredmény eléréséhez is. A házigazda érvényesítette nagyobb tudását, és 35-26-ra verte Tóth Edmond legénységét. A sérült Száva Mátét és Döme Szabolcsot nélkülöző egriek nem kezdtek rosszul, azonban 3-1-es vezetésüket követően állva maradtak. A Csurgó jól játszott és könnyen alakította a saját kedve szerint a mérkőzést. A félidőben hét góllal jártak előttünk, kicsit később pedig már kialakult a kétszámjegyű differencia. Markáns vezetése birtokában a második játékrészben már alábbhagyott a Csurgó-dominancia, így a végére tíz gólon belül maradtunk.
A tanulságokat szerencsére levonták játékosaink és a szakmai stáb, noha tisztában volt és van minden érintett abban, hogy kemény menet lesz a 2023/2024-es idény a honi élvonalban. A következő feladat megoldása sem lesz egyszerű, hiszen pénteken a jelentősen megerősített Tatabánya érkezik a Kemény Ferenc Sportcsarnokba.
Férfi kézilabda NB I., 2. forduló
Csurgói KK – QHB-Eger 35-26 (18-11)
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok 700 néző. Játékvezetők: Felhő F., Öcsi T.
Csurgó: Holló B., Füstös Á. (kapusok), Spruk 4, Zagar 1, Bazsó 4, Herceg 2, Kriszmancsics 4 (1), Borsos, Papp T. 2, Szeitl E. 5, Gábor M. 4, Tóth P. 1, Vasvári, Gebhardt, Mazurek 2, Tufegdzics 6 (2). Edző: Baranyai Norbert.
QHB-Eger: Marczika – Lezák 1 (1), Nastaj, Tóth K. 4, Zennadi 5, Silva 3 (1), Bajus. Csere: Ágoston (kapus), Kiss G., Tóvizi 3, Kavin 3, Boros 3 (1), Juhász P., Maracskó 4. Edző: Tóth Edmond.
Hétméteresek: 5/3 illetve 3/3
Kiállítások: 12 perc illetve 4 perc
Az eredmény alakulása: 2-3, 6-3, 9-6, 14-8, 23-13, 27-16, 31-20, 33-23
A játéknap további eredményei:
FTC-Green Collect - OTP Bank-Pick Szeged 34-36
Balatonfüredi KSE - Dabas KC 31-30
HE-DO B.Braun Gyöngyös - PLER-Budapest 32-27
Carbonex-Komló - CYEB-Budakalász 22-24
MOL Tatabánya KC - Telekom Veszprém 24-31
Fejér B.Á.L.-Veszprém - HSA NEKA 25-29
RG
Fotó: cskk.hu
|

|