




















|
Eligazolt az irányító, a cél változatlan | 2023-02-02 16:24:04 KÉZILABDA – Szombaton a 17. forduló mérkőzését játssza az Eszterházy SC női kézilabda csapata az NB I/B-ben. A Leányka úti csarnokban 18 órától kezdődő találkozón a Gárdony-Pázmánd NKK lesz együttesünk ellenfele. Legutóbbi négy mérkőzésén csupán két pontot tudott összegyűjteni Zsadányi Sándor edző csapata, így lépéshátrányba került riválisaival szemben a feljutásért vívott küzdelemben. A gárdonyiakat más célok foglalkoztatják, a tabella utolsó előtti helyezettjeként a bennmaradás kiharcolását tekintik elsődleges feladatuknak. A nagyobb tudás, a hazai pálya előnye a mieink sikerét prognosztizálja. A papírforma érvényesítése életben tarthatja dobogós álmainkat. Nehezítő tényező, hogy a harcot immár Bató Lili nélkül kell megvívnia együttesünknek. Az irányító két és fél esztendőt követően távozott Egerből és az élvonalban érdekelt NEKA csapatánál folytatja pályafutását. Az Eszterházy SC színeiben közel háromszáz gól fűződött a nevéhez. A Gárdony ellen így is a győzelem megszerzése a cél. A meccs szombaton 18 órakor kezdődik.
Női kézilabda NB I/B., 17. forduló
Eszterházy-csarnok, 2023-02-04 (szombat) 18 óra
Eszterházy SC - Gárdony-Pázmánd NKK
Játékvezetők: Gulybán O., Juhász D.
A játéknap további mérkőzései:
Szombat:
Levendula Hotel Algyő - Kozármisleny KA
Pénzügyőr SE - Komáromi VSE
Kispest NKK - PEAC
Tempo KSE - Vasas SC
OXXO Energy Orosházi NKC - DVSC Schaeffler U19
Szent István SE - Ferencvárosi TC U19
Vasárnap:
Kecskeméti NKSE - Szombathelyi KKA
Az élmezőny állása: 1. Vasas SC (16 mérkőzés) 27 pont, 2. Kozármisleny (16) 25 pont, 3. Eszterházy SC (17) 24 pont, 4. Szombathelyi KKA (16) 23 pont, 5. Levendula Hotel Algyő (16) 22 pont, 6. Komáromi VSE (17) 21 pont... 15. Gárdony-Pázmánd NKK (16) 8 pont.
RG
Fotó: Lénárt Márton
|

|