




















|
Rengeteg rajongót csábított ismét a pálya mellé a visszatérő bajnok | 2022-10-13 19:39:32 AUTÓSPORT – Mint azt előre borítékolni lehetett nagy sikert hozott Turi Tamás visszatérése. Az egri autóversenyző a legutóbbi hétvégén megrendezett Ózd Rally-n ült Kerék István oldalán egy Toyota GR Yaris volánja mögé. Utoljára 2008-ban, pont egy Ózd Rally-n olvashattuk a japán márka és a közönségkedvenc pilóta nevét egymás mellett, akkor egy Corolla WRC-vel versenyzett, azonban most 14 év után újra egymásra találtak. Az országos bajnokság hatodik futama – az eredményt tekintve – nem hozott szerencsét Turiék számára. A 2004-es abszolút magyar bajnok versenyző az utolsó előtti gyorsasági szakaszon leesett az útról, így nem tudta befejezni a versenyt. Az örömmámor nem maradt el, a régi időket idézte a visszatérés. Turi Tomival és Kerék Pistivel rengeteg olyan szurkolót is újra a pálya szélére csábított a GR Motorsport, akik régóta nem jártak ki rally versenyekre, és ez önmagában is nagyon jót tett szeretett sportunknak.
Turi Tamás közösségi oldalán mondott köszönetet a rajongóknak, csapatának és a támogatóknak:
- Szeretnénk köszönetet mondani a hétvégi Ózd Rallyra kilátogató rengeteg szurkolónak. Abszolút a régi időket idéző embertömeg, hangulat és szurkolás volt jelen, ami nagyon jóleső érzés volt számunkra. Reméljük, autózásunkkal sikerült egy kicsit meghálálni, hogy ennyien eljöttetek és biztattatok minket. Sajnálatos módon az utolsó előtti gyorson leestünk az útról, így nem sikerült befejezni a versenyt, de addig is jól éreztük magunkat. Köszönjük a csapatnak, a támogatóknak és még egyszer Mindenkinek, aki szurkolt nekünk! A futam végén történt sajnálatos balesettel kapcsolatban a csapat nevében szeretnénk őszinte részvétünket kifejezni az elhunyt hozzátartozóinak.
A GR Motorsport is kellemes tapasztalatait összegezte:
- Jólesően tapasztaltuk, hogy Turi Tomival és Kerék Pistivel rengeteg olyan szurkolót is újra a pálya szélére csábítottunk, akik régóta nem jártak ki rally versenyekre, és ez önmagában is nagyon jót tett szeretett sportunknak. A fő célunk a versenyen az volt, hogy visszajelzést kapjunk arról, a jelenlegi fejlesztési fázisban hol tart az autó a mezőnyhöz képest, és ezzel maradéktalanul elégedettek lehetünk. Végig az abszolút 10-12. helyeket hozta Tomi, aki nagyon dícsérte a Yarist, és elmondása szerint bőven vannak még tartalékok az autóban. A 3. gyorsaságig volt egy apró műszaki probléma, ami után nagyon nehezen indult újra az autó, de végül némi időveszteséggel tovább tudtak menni, és a következő körben újra támadtak. A futam utolsó köre már sötétben zajlott, és a sátai gyorsaságin annyira felhordásos volt a pálya, hogy felúsztak egy murvás részen, és kis sebességgel lesodródtak az útról. Szerencsére nincs komoly baj, némi harci sérülés ugyan látszik az autón, de hát mi küldtük a csatába. Gyorsan kipofozzuk, hiszen folytatnunk kell a munkát, rengeteg tesztkilométert szeretnénk megtenni, hogy kihozzuk a maximumot ebből a fantasztikus autóból. Köszönjük Tominak és Pistinek!
RG
|

|