




















|
2022-05-27 21:55:41 KÉZILABDA – Utoljára lépett pályára a 2021/2022-es kiírásban az SBS-Eger férfi kézilabda csapata, amely az NB I záró fordulójában hazai környezetben mérkőzött meg a Budakalásszal. Az egriek számára sajnos tétnélküli volt az összecsapás, hiszen korábban eldőlt, hogy az élvonalbeli búcsút jelentő tizenharmadik pozícióban fejezzük be a pontvadászatot. Ennek ellenére szép búcsúban reménykedett a csapat, valamint a Kemény Ferenc Sportcsarnokba kilátogató háromszáz szurkoló. Sajnos olyan volt a találkozó, mint a mögöttünk hagyott idény. Egri szempontból szenvedős. A nyolcadik helyért küzdő vendégek már az elején tekintélyes előnyre tettek szert, így a mieink futottak az eredmény után. Amikor sikerült közelebb férkőztünk, akkor a Budakalász szerezte a fontos találatokat. 28-23-ra végül alulmaradt Tóth Edmond legénysége, amelyet ebben az összeállításban utoljára láthatott az egri közönség. Remélhetően az NB I-es színvonalon szurkoló szimpatizánsoknak nem kell sokáig várniuk arra, hogy újra a legjobbak között szoríthassanak kedvenceikért.
Férfi kézilabda NB I., 26. forduló
SBS-Eger - Schieszl-Budakalász 23-28 (9-13)
Kemény Ferenc Sportcsarnok 300 néző. Játékvezetők: Fekete Tamás, Tóth Dávid
SBS-Eger: Balogh T. – Lezák 2, Pulay, TÓTH R. 7 (2), Machác 5, Bernatonis, Száva 1. Csere: SEPRŐS (kapus), SZUHAREV 5, Kiss G., Szepesi N., Eszteki 1, Lakosy 1, Molnár B. 1, Tóvizi. Edző: Tóth Edmond
Budakalász: VÁCZI M. – Varjú, Schmid 1, Dávid M., Mikalin 1, KONCZ 8, Holpert 3. Csere: Djordjeszki (kapus), SINKOVITS 8 (1), Maracskó 1, Tyiskov 1, Kovács D. 2, Kiss B. 3, Juric-Grgic, Fórizs, Vrhovina. Edző: Csoknyai István
Hétméteresek: 3/2 illetve 5/1
Kiállítások: 6 perc illetve 10 perc
Az eredmény alakulása: 1-3, 2-7, 6-9, 7-11, 12-17, 14-19, 16-20, 21-24
Nyilatkozatok:
Tóth Edmond:
– Nagyon szerettünk volna nyerni, függetlenül attól, hogy milyen állapotban vagyunk, mert a közönségünk megérdemelte volna a sikert. Amikor megtaláltam azt a csapatot, amely kellőképpen motivált volt, visszakapaszkodtunk, de fordítani már nem sikerült.
Csoknyai István:
– Egy pontra volt szükségünk a biztos nyolcadik helyhez. A kiváló kapusteljesítmény megalapozta a védekezésünk hatékonyságát, ami a kulcsa volt ennek a győzelemnek.
A játéknap további mérkőzései:
Dabas KC - Pick Szeged 17-38
HE-DO B. Braun Gyöngyös – NEKA 30-25
Szombat:
Kecskeméti TE-Piroska szörp - Csurgói KK
Sport36-Komló - Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém - Grundfos Tatabánya KC
RG
Fotó: Lénárt Márton
|

|