|
Vízilabda – Elődöntőt érhet a miskolci döntetlen | 2019-03-25 01:55:50 Elérte minimális célját Miskolcon a ZF-Eger férfi vízilabda csapata, döntetlennel zárta a felsőház ötödik fordulójában rendezett összecsapást. A játéknap előtt négy pont választotta el egymástól az egrieket, valamint a Miskolci VLC-t, amely házigazdaként fogadta a Dabrowski-legénységet. A 6-6-os végeredménnyel maradt a differencia, ezzel pedig az Eger lehetett elégedettebb. A két csapat a középszakaszban már megmérkőzött egymással, akkor a Bitskey-uszodában 11-10-re diadalmaskodtak a mieink. Hasonlóan kemény ütközetre számítottunk Borsod fővárosában is, ez beigazolódott. Álomszerű volt a kezdés. Valics Bence kiváló védései adták meg az alapot, eközben elől Vlahopulosz, Sánta, majd a második felvonásban Hosnyánszky is betalált. A nagyszünet előtt nem sokkal Vadovics révén volt először eredményes dr. Sike József együttese. Térfélcserét követően Decker Ádám visszaállította a háromgólos különbséget (1-4), de nem lehettünk nyugodtak a végjátékra, hiszen először az egri nevelésű Hornyák, majd Misics is eredményesnek bizonyult. Rengeteg ítélet, kontrafault, cserés kiállítás borzolta mindkét fél idegrendszerét, így izgalmasnak ígérkezett a záró felvonás. Sztojanovics révén egalizált a Miskolc, majd Hosnyánszky vezető góljára ismét válaszolt a hazaiak szerb légiósa (5-5). „Hosi” nem hagyta annyiban a dolgot, újra kilőtte a jobb alsót, így nálunk volt az előny. A hajrá kaotikus volt. Előnyben támadhattunk, de nem tudtuk lezárni a meccset. Közben sorra jöttek a bennünket sújtó ítéletek, a legsúlyosabb közöttük az a könnyű síppal befújt ötméteres volt, amellyel Bowen beállította a 6-6-os végeredményt. Megnyerhette volna a rangadót a ZF-Eger, de nem tette. Az okokat fejtegethetnénk, de felesleges. Mindenesetre a döntetlen győzelmet ér, ha a Debrecen elleni idegenbeli összecsapását megnyeri csapatunk. Ha a Miskolc hátralévő meccsein a papírforma érvényesül, akkor bejut a bajnokság legjobb négy csapata közé az Eger.
OB I., felsőház, középszakasz, 5. forduló
PannErgy-Miskolci VLC – ZF-Eger 6-6 (0-2, 1-1, 2-1, 3-2)
Miskolc, Kemény Dénes Uszoda 400 néző. Játékvezetők: Kun Gy., Homonnai D.
MVLC: CSOMA – Lőrincz, Bowen 1, Milicsics, Bedő, Vadovics V. 1, SZTOJANOVICS 2
Csere: Nagy Á., Banicsevics, MISICS 1, Hornyák 1. Edző: dr. Sike József
ZF-Eger: VALICS – Sz. Rasovics, Vlahopulosz 1, DECKER Á. 1, Murisics, HOSNYÁNSZKY 3, Gyárfás. Csere: SÁNTA 1, Sántavy, Avramovics, Lukács D., Kürti. Edző: Dabrowski Norbert
Emberelőny/gól: 13/1, ill. 14/2
Ötméteresek: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Vadovics V. (30. p.)
Kiállítva, végleg cserével: Bedő (22. p.), Gyárfás (25. p.)
Nyilatkozatok:
dr. Sike József:
– Izgalmakban bővelkedő, drámai csatát vívtunk az Egerrel. Előfordultak hibák a játékban, de mindkét csapat előtt meg lehet emelni a kalapot. Sajnos, akárcsak Egerben, most is fegyelmezetlenek voltunk, ám az a tapasztalatom, hogy jó játékra vagyunk képesek a „nagyokkal” szemben is. Természetesen még kicsit fejlődnünk kell, meggyőződéssel mondom, hogy nemzetközi szintű mérkőzést játszottunk.
Dabrowski Norbert:
– A hétközi fiaskó után rendeztük sorainkat, remekül kezdtünk, és háromgólos vezetésre tettünk szert. Nagyon fontos mérkőzés volt, hiszen a két csapat megközelítően azonos szintet képvisel, és a pillanatnyi forma dönt összecsapásukon. A végére kicsit elfáradtunk, de a hazaiak is, az ilyen meccsek jó propagandáját jelentik a sportágnak. Nekünk most már egyetlen dolgunk van, Debrecenben nyernünk kell, és akkor teljesítjük célunkat, bekerülünk a legjobb négy közé, amihez ez az egy pont nagyon kellett.
A felsőház 5. fordulójának további eredményei:
BVSC - Szolnoki Dózsa 14-15
Debrecen - FTC-Telekom 9-16
Honvéd - OSC 2-11
A felsőház állása:
1. OSC 57, 2. FTC 54, 3. Szolnok 45, 4. Eger 41, 5. Miskolc 37, 6. Debrecen 24, 7. BVSC 21, 8. Honvéd 20.
RG
|
|