Új elnök a NOB élén

OLIMPIA. A zimbabwei Kirsty Coventryt választották meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a szervezet 144. kongresszusán. Ő a NOB 131 éves történetének első női és első afrikai vezetője
Bővebben itt...


1552.eger.hu


































Sportlinkek












Hirek keresés:































Fórum



Hírlevél





Röplabda – Kötelező győzelemmel kezdték a rájátszást
2017-03-04 21:04:57
Megerőltetés nélkül diadalmaskodott az Agria RC-EVSI női röplabda csapata az NB II keleti-csoportjának rájátszásában. Az alapszakasz-győztes egri lányok és a sereghajtó DEAC szombati találkozója 3-0 arányú hazai sikerrel zárult a Neumann Szakközépiskola tornatermében. A mérkőzés azt hozta, amire előzetesen számítani lehetett. Kovács Zsolt tanítványai uralták a játékot, tisztán látható volt a csapatok közötti tudáskülönbség. Az első két felvonást kénye-kedve alakította az Agria RC-EVSI. A harmadik felvonásban volt a legkiegyensúlyozottabb a küzdelem. A vendég debreceniek a szakasz közepén még vezettek, azonban az Eger nem engedett egy szettet sem ellenfelének. Magabiztosan hozta a kötelezőt együttesünk, amely továbbra is pontelőnnyel vezeti a tabellát a Miskolc előtt. A juniorok szintén 3-0-ra verték a DEAC utánpótlás együttesét.


Női röplabda NB II., keleti-csoport, rájátszás, 1. forduló
Agria RC-EVSI – DEAC 3-0 (10, 10, 21)

Neumann Szakközépiskola 50 néző. Játékvezetők: Hóbor Béla, Nagy Bernadett
Agria RC-EVSI: Árvai V., Nemes N., Benedek R., Riczkó G., Kovács K., Szűcs L. Liberó: Seres V., Csere: Verebélyi T., Dobozi K., Tolnai E. Edző: Kovács Zsolt
Az eredmény alakulása:
1. játszma:
8-5, 16-8, 23-10
2. játszma: 8-5, 16-8, 23-8
3. játszma: 8-3, 13-16, 23-17

A juniorok mérkőzésén:
EVSI - DEAC 3-0 (21, 5, 20)

A következő mérkőzésen:
Hajdúböszörmény, 2017-03-11 (szombat) 14 óra
HTE – Agria RC-EVSI



RG
Fotó: Agócs László





Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport(kukac)agriasport.hu    Impresszum - Kapcsolatfelvétel