|
Autósport - Veszprém Rallye: Turán vagy Kazár? | 2014-07-11 13:13:09 Mindenki izgatottan várja a hét végi Veszprém-ralit, amely amellett, hogy mindig az egyik legnehezebb verseny a naptárban, a legizgalmasabb és leglátványosabb is. - Az autónk új lesz, hiszen Kruuda a legutóbbi versenyen gyakorlatilag rommá törte, úgyhogy Tagai Tomiék a kettes és az egyes számú autóból építettek egyet – árulta el Turán Frici, – Bizakodó vagyok, mert az autó nagyon szimpatikus volt nekem a fehérvári murvás szakaszokon, egy defekt ugyan hátráltatott minket, de összességében nagyon szerettem murván vezetni. Úgy érzem, ezen a talajtípuson hamarabb összeszoktunk, mint aszfalton. Ha a legutóbbi apró hibáinkon túl tudunk lépni, akkor esélyesként állunk rajthoz a versenyen, amelyen szombaton délután két, vasárnap pedig hét gyorsasági szakaszt rendeznek.
Két nap alatt összesen 138.9 gyorsasági kilométert teljesítenek a párosok.
Kazár Miki és Szőke Tomi hét pontos előnnyel várja az esztendő harmadik versenyét, de a korábbi veszprémi történések ismeretében visszafogott optimizmussal készülnek a soros feladatokra. Csak emlékeztetőül: két esztendővel ezelőtt, vezető pozícióban, az utolsó gyorson kapott defektet Miki, így végül csak a harmadikként ért célba. Tavaly még eddig sem jutottak el a Citroen Xsara WRC-vel, miután az autó computere még a rajt előtt megállt, így csak a Power Stage-en szerezhető pontokért lehetettek versenyben.
Idén a miskolci győzelem és a székesfehérvári harmadik helyezés után a Maximmun Racing Team kettőse arra törekszik, hogy megtartsa a vezető helyét a bajnokságban. A hétközi kétnapos teszt után abban bíznak, hogy végre valaki leveszi róluk a veszprémi rontást, és újabb értékes pontokat gyűjtenek a Balaton környéki pályákon. Az autó szempontjából a sorminta folytatódik, Mikiék ismét egy R5-ös Ford Fiestával állnak rajthoz.
|
|