Kalmár Zsolt bokatörés

Több hónapos kihagyás vár Kalmár Zsoltra, aki bokatörést szenvedett a pénteki Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzésen, amely a Puskás Aréna avatása volt egyben. A Dunaszerdahelyen futballozó középpályás nem tarthat Cardiffba a magyar válogatottal, amely kedden a walesi csapattal vív sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést































Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Autósport – Újabb értékes pontok Szlovákiából
Rövid időn belül második versenyén vett részt Leffler Csaba északi szomszédunknál. A Szlovák Autós Hegyi Bajnokságban induló egri pilóta számára a Jankov vrsok-i viadal után Dobsina jelentette a következő állomást. A magyar határhoz közeli település a kilencedik és tízedik futamnak adott otthont. Új aszfaltréteget kapott a 6810 méteres útszakasz, így kiváló minőségű pálya várta a mezőnyt. A Renault Megane Coupe-t irányító „Lefi” alaposan felkészült a versenyre. Igyekezete nem volt hiába, hiszen mind a két futamot megnyerte kategóriájában, sőt az A-csoportban is előkelő helyezéseket tudhatott a magáénak. A bajnokság soron következő megmérettetését Lengyelországban bonyolítják le.
Részletek itt...
2011-09-05 17:02:43Hozzászólás fórum (83)Hirajánlás





További híreink

Labdarúgás – Megalapozhatnak egy nyugodtabb tavaszt 19-11-21
Kézilabda - Őszi elsőség kapujában az Eszterházy SC19-11-21
Megyei labdarúgás - Utolsó roham az őszi érmekért19-11-21
Vízilabda – Győzni kell a sereghajtónál, aztán számolgathatunk19-11-21
Utánpótlás foci – Agriapipe Kupa tizenkettedszer, idén hetvenhat csapattal19-11-21
Kézilabda – Pénteken a Fradi lesz az ellenfél19-11-21
Asztalitenisz – Európa-bajnok hölgy az EVSI férfi csapatában19-11-19
Teremfoci – Még két csapat jelentkezését várják a Pásztorvölgyben19-11-19
Kosárlabda – Esélytelenül Békésen19-11-19
Judo - Ifjúsági Európa Kupa, Győr: érem nélkül az egriek19-11-17
Teke - Nagy Gábor 648 fája kellett a 4:4-es Vilatis döntetlenhez19-11-17
Labdarúgás - Gajda bombájával egyenlíített az Eger SE19-11-17
Kézilabda – Az Eszterházy SC maradt veretlen, már három pont az előny19-11-17
Vízilabda – Kilenc góllal nyerték a rangadót az egri lányok19-11-17
Vízilabda – Jótékonykodásból jeles, káosz a medencében és a parton19-11-16
Labdarúgás - Stadion avató után fókuszban Wales19-11-16
Kézilabda – Magyar Kupa: Balatonfüreddel a nyolc közé19-11-16
Labdarúgás – Jön a Gresóval és Lakatossal felálló bajnokaspiráns19-11-16
Kézilabda – Veretlenek rangadója az Eszterházy-csarnokban19-11-15
Vízilabda – Nem nyeretlen újonccal rangadóznak az egri lányok19-11-15
Vízilabda – Szombati csúcs a B-csoportban: Eger-OSC19-11-15
Megyei labdarúgás – Utolsó őszi kör az élvonalban, de zárás egy hét múlva19-11-15
Vízilabda – Simán győzött Szegeden az LFÁ-ZF-Eger19-11-14
Kézilabda – Négygólos sikerrel továbbjutás a Magyar Kupában19-11-14
Vízilabda – Nehéz Eurokupa-sorsolás, a Brescia következik19-11-13
Judo - Győri helyezések, galántai bravúros érmek19-11-12
Birkózás - Diákolimpia: Deutsch ezüst, Borosi bronz19-11-12
Teqpong – Bedő domború asztalon is kiváló19-11-12
Vízilabda – Egy hónap után nyerne ismét az OB I-ben az LFÁ-ZF-Eger19-11-12
Kézilabda – A Rév TSC otthonában harcolhatja ki a továbbjutást az Eger19-11-12
Kézilabda – Magabiztosan legyőzve a Fradi U19 is19-11-11
Ökölvívás - III. Eger Kupa - Kétszáz bunyós húzott kesztyűt19-11-10
Labdarúgás - Benke folytatta, Tiszaújvárosban nyert az Eger SEt19-11-10
Vízilabda – Újra közel a Fradihoz, de ismét ők örülhettek19-11-10
Vízilabda – Kicentizte a továbbjutást, de elődöntős a ZF-Eger19-11-10
Teke - Egy pont maradt Egerben a listavezetők ellen19-11-09
Úszás - Holló Balázs aranyérmével zárult a dohai Világ Kupa19-11-09
Labdarúgás – Dobogós ellenfélhez utazik az ESE19-11-08
Kézilabda – A Fradi U19-nél vendégeskednek19-11-08
Úszás - Békési Eszter meghódította Dohát - VK arany és bronz19-11-08
Kézilabda – Ligakupa: továbbjutás kapujában az SBS-Eger19-11-07
Megyei labdarúgás – Jön az őszi hajrá19-11-07
Vízilabda – A bajnokságban szeretne visszavágni a Fradinak az LFÁ-ZF-Eger19-11-07
Vízilabda - Elégnek kell lenni az előnynek Strasbourgban19-11-07
Kézilabda – Négygólos diadal az NB I-es SZISE otthonában19-11-06
Asztalitenisz – Győzelem a Soltvadkert ellen, Gál-érmek a Lorin Kupáról19-11-05
Úszás – Békési és Holló az EB-keretben19-11-05
Kézilabda – Balassagyarmaton játszik Ligakupa-meccset az SBS-Eger19-11-05
Kézilabda – Az MTK-val került össze az Eszterházy SC a Magyar Kupában19-11-05
Kosárlabda – Izgalmas meccsen szerezte meg első hazai sikerét az Eger19-11-05
Sakk - Csapat Európa-bajnokság: csalódás a végeredmény19-11-04
Karate - Jakab, Cziczlavicz és Bartók s dobogó tetején19-11-04
Labdarúgás – Sikeres fordítás a Gyarmat ellen, vonal fölött az ESE19-11-04
Teremfoci - November 25-ig várják a nevezéseket a Pásztorvölgyben19-11-03
Megyei labdarúgás – Rangadót nyert a Pétervására és a Lőrinci19-11-03
Teke - Északi rangadót nyert a Vilati, rekordot döntött a Széchenyi SC19-11-02
Kézilabda - Fantasztikus élmény a csapatnak és a szurkolóknak19-11-02
Duatlon – Plusz tíz pontot szereztek az egyetemi felvételihez19-11-02
Labdarúgás – Most igazán szükség van a sikerre19-11-02
Kézilabda – Bravúr a Magyar Kupában, újra csalódott a Csaba19-11-02
Kézilabda – Kulcsemberét nélkülözve is bízik a meglepetésben az SBS-Eger19-11-02
Megyei labdarúgás – Halászon a Péterke, Andornakon a Lőrinci19-11-02
Vízilabda – Eurokupa: nagy lépés az elődöntő felé19-10-31
Squash – Regionális győztesek: Nagy Péter és Barta-Boncz Nóra19-10-29
Kézilabda – Féljen inkább a Békéscsaba!19-10-29
Vízilabda – Eurokupa negyeddöntő: jön a Strasbourg19-10-28
Megyei labdarúgás – Ez történt a hétvégén19-10-28
Vízilabda – Gyógyír a kupabúcsúra, legyőzve a BVSC19-10-27
Teke - Vilatis gálaelőadás (8:0) a Gázművek ellen19-10-27
Labdarúgás - Hiába vezetett az Eger a végén kikapott Sényőn19-10-27
Kézilabda – A második félidőben már a listavezető játszott19-10-27
Vízilabda – A Szolnok jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe19-10-27
Vízilabda – Újabb rangadót veszítettek lányaink, oda a továbbjutás19-10-27
Labdarúgás – Bizakodva várja a sényői bajnokit az ESE19-10-27
Kézilabda - Másodszor is fejet hajtott az Ózd19-10-26
Megyei labdarúgás – Szalókon is villanyfény, rangadók a II. osztályban19-10-26
Kézilabda – Itthon a Balmazújváros ellen19-10-26
Vízilabda – Fájó vereséggel kezdtek az egri lányok19-10-26
Vízilabda – Sem előny, sem hátrány, sem Vlahopulosz19-10-26
Sakk - 22. Európa-bajnokság, Batumi - Gledura remizett19-10-25
Labdarúgás - FTC-bravúr Moszkvában19-10-24
Sportos kitüntetések - Gyöngy Attila Pro Agria díjas19-10-23
Kézilabda – Győzelem a Ligakupa első mérkőzésén19-10-23
Vízilabda – Magyar Kupa: két nehéz meccs a Szolnokkal19-10-23
Úszás – Békési és Holló Törökországban, felkészül Doha19-10-22
Kézilabda – Ózdon kezdi Ligakupa szereplését az SBS-Eger19-10-22
Judo - Diák ob: Kalbantner arany, Ferencz és Lukács ezüstérmes19-10-20
Labdarúgás - Egyetlen vitatható büntető döntött a DEAC javára19-10-20
Teke - A Dynamo nyerte a rangadót - Nehezen győzött a Széchenyi19-10-20
Vízilabda - Gólerős kezdés, hét gólos siker a Honvéd ellen19-10-20
Kézilabda - Utolsó másodperces Lezák góllal nyert az Eger Dabason19-10-20
Ökölvívás - Junior Ob: Kovács Petra magyar bajnok19-10-20
Birkózás - Borosi Henrik +85 kg-ban is bajnok19-10-18
Karate - Egri éremhalmozás (6-3-11) a csehországi világbajnokságon19-10-18
Judo - Parádi Balázs magyar bajnok a 90 kg-os súlycsoportban19-10-18
Vízilabda – Itthon a Honvéddal19-10-17
Kézilabda – Ötödik győzelméért játszik az Eszterházy SC19-10-17
Kézilabda – Dabasról szeretne pontosan hazatérni az SBS-Eger19-10-17
Megyei labdarúgás – Halászon a Lőrinci, Tárkányban a Szalók19-10-17
Röplabda – Korosztályt váltottak, nagyszerűen indultak19-10-16
Vízilabda – Tv-s rangadón Zuglóban19-10-16
Ökölvívás - Junior Országos bajnokság kezdődött Egerben19-10-16
Labdarúgás – Kilakoltatás, anyagi nehézségek, pontlevonás19-10-16
Asztalitenisz – Újra lesz városi bajnokság, kipróbálható a teqpong19-10-16
Kézilabda – Egyedüli hibátlan és listavezető az Eszterházy SC19-10-16
Teke - A Vilati Eger SE vendégként nyert 6:2-re19-10-15
Labdarúgás – Újra kapott gól nélkül, ezúttal döntetlen19-10-13
Vízilabda – Az UVSE után a Dunaújváros is legyőzte az LFÁ-ZF-Egert19-10-13
Kézilabda – Gyöngyösi fölény, nyolcgólos különbség19-10-13
Kézilabda – Könnyűnek ígérkező lecke vár az egyetemistákra19-10-10
Vízilabda – Újabb élcsapattal találkoznak az egri lányok19-10-10
Labdarúgás – A döntetlen specialista Ózd vendége lesz az ESE19-10-10
Kézilabda – Megyei rangadón az SBS-Eger19-10-10
Megyei labdarúgás – Otthon a Lőrinci, a Szalók és a Péterke19-10-10
Labdarúgás - Splitben a horvátok az esélyesebbek19-10-09
Labdarúgás - Buzánszkinak is tetszett volna - Ovifoci pályát avattak19-10-09
Kézilabda – Egy félidő alatt lerendezte a továbbjutást az Eszterházy SC19-10-09
Vízilabda – Tizenkettő ötméteres, helytállás a bajnoknál19-10-09
Sportiskolás sportágválasztó alsó tagozatos diákoknak19-10-07
Birkózás - Szuromi, Kovács, Kazinczy diákolimpiai bajnok19-10-06
Karate - Shotokan Liga WKF Országos Bajnokság: 4 egri arany19-10-06
Labdarúgás -Vajda gólja három pontot ért az egrieknek19-10-06
Úszás – Holló a legjobb magyar 200 vegyesen, Békési hetedik 100 mellen19-10-06
Vízilabda – Magabiztos siker a Tatabánya felett19-10-06
Kézilabda – Az Eszterházy SC maradt hibátlan19-10-06
Kézilabda – Heroikus végjáték után értékes egri siker19-10-06
Vízilabda – Tízgólos egri siker a rangadón19-10-06
Megyei labdarúgás – Nyert a Lőrinci és a Péterke, ikszelt a Szalók19-10-06
Úszás – Világkupa: Békési ezüst, Holló ötödik19-10-05
Vízilabda – Válogatottjaink: Szilágyi, Hosnyánszky, Kardos19-10-05

Oldalak száma: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100
101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142



Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel