










|
Hirek-tudósítások | Amerikai foci - Heroes - Titans, kickoff: vasárnap 15.00 | | A MAFL Divizió I. osztályú bajnokságban a 2. helyen álló Budapest Titans csapatát fogadja a 3. helyezett Eger Heroes. Vasárnap 15 órától az Északi pályán kezdődik az összecsapás. A budapesti vendégek 2 győzelemmel és egy dunaújvárosi vereséggel állnak. Az egri csapat 1 győzelem, 2 vereség után várhatóan szoros csatára lehet képes. Az eddigi meccsek, a jó védekezés bizakodásra adhat okot. A mérkőzésre a belépő 500 forint. A belépő tartalmaz egy tombolaszelvényt is. Félidőben rúgó verseny és tombolahúzás lesz. |
| Vízilabda - Aranyközelben a ZF-Eger | Hazai környezetben, lelkes közönség előtt 11-8-as magabiztos győzelmet aratott a ZF-Eger csapata és ezzel 2-1-re vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki döntőben.A szerdai hosszabbításos csatát követően az első negyed is kiegyenlített csatát hozott. A mérkőzés végkimenetele szempontjából sorsdöntőnek bizonyult a második játékrész, amikor is három hazai gólra nem volt válasz. Gangl Edina válogatott formában védett, a hazaiaknál Antal, Czigány, Pengő és Vályi góljaival a hazai gárda végig tartotta a 3-4 gólos különbséget. Ha így játszunk vasárnap a Szúnyi-úton, akkor meg lesz az arany....
Bővebben itt.... Zagyi Tibor fotóriportja itt... |
| Kosárlabda - Még egy esély az éremre | A bajnoki vetélkedésben elért eredmények szempontjából mindenképpen minden idők eddigi legjobb EKF-EGER-HÉSZ-es szezonját éljük, amely így, vagy úgy, de véget ér május 19-én, szombaton este. A fináléba nem jutott be együttesünk, Váczi Péter legényei alulmaradtak a Bajával szemben, amely a bajnoki címért küzdhet a Salgótarján ellenében. Az egri vitézek a bronzéremért folytatott kétfelvonásos színdarabban Bonyhádon két pontos fiaskót kaptak, ám simán nyerhettek is volna, s ami azt illeti, nem megengedhető, hogy a szombati kihívó bevegye Eger várát. A mieink nagy eséllyel mehetnek neki a záró ütközetnek, jól összekovácsolt gárdáról beszélünk, ahol végre megtalálta magát a nemrég még sérülés miatt a keretből kimaradó Máté Balázs. Krasznai Tiborra sajnos nem számíthatunk, ő már a következő szezonra koncentrál. A függöny szombaton 16.00 órakor gördül szét a Leányka úton.
Tovább... |
| Vízilabda - ZF-Eger: Három távozó, három érkező az egri pólósoknál | | Hosnyánszky Norbert, Binder Szabolcs és a japán Atsushi Naganuma távozott a bajnoki ezüstérmes ZF-Eger csapatából. Az érkezők listáján az olimpiai kerettag Gór-Nagy Miklós és a szintén ex-honvédos Salamon Ferenc szerepel. A felnőtt keretben számítanak az ifjúsági válogatott saját nevelésű Lőrincz Bálint játékára. Két háromszoros olimpiai bajnok díszpolgár (Szécsi Zoltán, Biros Péter), a világbajnok Varga Zsolt mellett, három légiós és reményteljes fiatalok alkotják a keretet. Bárány Attila az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke a pénteki sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy 15-20 százalékkal kisebb költségvetéssel vágnak neki az új bajnokságnak. A cél a bajnoki és Magyar Kupa dobogó és sikeres nemzetközi szereplés. A klub két főtámogatója továbbra is Eger önkormányzata és a névadó szponzor ZF Hungária Kft.Bővebben itt.... |
| Vízilabda - A KSI ellen a döntőbejutásért - EKF-s sportszombat z | | Dr. Hauser Zoltán az Eszterházy Károly Főiskola rektora büszke lehet a főiskolás sportcsapatok teljesítményére. Szombaton délután mind a 4 szakosztály legjobbjai mérkőznek a bajnokságok végjátékában. A kosorasoknál 16 órától a Bonyhád ellen eldől, megszerzi-e a bronzérmet a Váczi Péter irányította együttes. A női kézisek már könnyebb helyzetben vannak, nekik már csak át kell venni a kiérdemnelt NB I/B-s bronzokat. Az OB I/B-s férfi vízilabdások szombaton 18 órától a döntőbe jutásért mérkőznek a KSI ellen. A férfi kézisek már biztosan a 7. helyen zárják a pontvadászatot az NB I/B-ben. Minden csapat túlteljesítette az elvárásokat. A vízilabdásokat esélyesnek tartják az OB I-be jutásra is. Kár, hogy szinte egyidőben rendezik a meccseket. A kosarasok a férfi kézisekkel, a pólósak a női kézisekkel játszanak egyszerre. |
| Sakk - Gledura harmadik a nemzetközi mesterversenyen | | A Budapesten megrendezett Firstsaturday Nemzetközi Mester Körversenyen a legmagasabb értékszámmal rajthoz álló, ügyvédi titulusát a napokban megszerző Flumbort András (2503) összesen 8.5 pontot szerzett a 11 forduló során, és veretlen maradt. Ezzel a teljesítménnyel összesen 13 Élő-pontot gyűjtött. Gledura Benjamin 3. helyen végzett a 11 fős mezőnyben. Benjamin 4 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereséggel zárta a versenyt. A két nemzetközi mester elleni győzelemre a legbüszkébb. A résztvevők között német, kínai, japán és indiai sakkozók voltak, A következő verseny Zalakaroson lesz a Nyílt Felnőtt Országos Bajnokság. |
| Tenisz- Megújult a érsekkerti pálya Korona Borház Kupára | Az Érsekkerti teniszpályán nagy munkálatok folytak az elmúlt héten. Vízvezetéket ástak, új felső salakréteget hengereltek. Automata locsolóberendezés épült ki, a z elkövetkező napokban műanayg vonalakat fektetnek le. Régi-új a gazda. A városi önkormányzat úgy döntött nem újítja meg az Érsekkerti Teniszklub üzemeltetési szerződését. A pálya üzemeltetése az Egri Városi Sportiskola feadata lesz. A városvezetés célja a társasági teniszélet erősítése, így az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye l (EKVI) gondozásában működő pályák mintájára a szélesebb rétegek kiszolgálása a cél. Remélhetőleg többen használják majd a jobb minőségű és gazdaságosabban működő létesítményt.
Bővebben itt.... |
| Labdarúgás - Egri Kapus Akadémia nyári tábor harmadszor | | Illyés Dániel jelenleg az Egyesült Államokban az Atlanta csapatában véd, de ettől függetlenül felügyeli az átala alapított Egru-i Kapusakadémia ügyeit. - Az idén - immár harmadik alkalommal - 2012. július 2-7 között szervezünk kapustábort Egerben, az Egri Kapus Akadémia és a KEEPERsport együttműködésével. A helyszín ezúttal is az Eszterházy Károly Főiskola Leányka úti sportcentruma. A szállást a minden igényt kielégítő Invest Aparmanokban biztosítunk. Szeretettel várunk mindenkit, 8-88 éves kor között. Lehetőség van bejárós módon is részt venni és távolról érkezőknek a vasárnap délutáni/esti érkezés is adott. A tábor 2012. 07. 02 hétfőn délelőtt kezdődik, 07. szombaton délig tart. Programjaink szerint napi 2 edzés, valamint egy rekreációs nap keretén belül strandlátogatás szerepel.Bővebben itt... |
| Floorball – 30 év, 30 óra játék a Hunyadiban | | Pénteken reggel 8.00 órától egészen szombaton délutánig, összesen 30 órán keresztül úzik majd a labdát a hunyadisok. Teszik ezt egyrészt azért, mert iskolájuk a sportág hazai utánpótlás nevelési fellegvára (a többszörös bajnokcsapat tagjai szinte mind innen kerültek ki), másrészt azért, mert az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola alapításának 30. évfordulójára emlékezik ebben a tanévben. Szülők és pedagógusok fogtak össze annak érdekében, hogy egy rendezvény még szorosabbá kovácsoljon egy jól működő közösséget. Négyfős csapatok nevezhettek az abszolút barátságos meccsek sorozatából álló maratoni viadalra, szombaton délelőtt az alsó tagozatos diákok floorballoznak, délután a felsősöké a pálya. Estére várják a hunyadis gyerekek családtagjait, a régi tanítványokat, de mindenkit, aki barátként érez az iskola iránt, és persze szívesen sportol. |
További híreink | Kézilabda – A Körcsarnokban búcsúztatják a szezont a lányok és a fiúk | 12-05-17 | | Labdarúgás – Ingyen meccs Kassaival, remélhetően egri győzelemmel | 12-05-17 | | Labdarúgás – Élcsapatok nehéz fellépései a 26. fordulóban | 12-05-17 | | Vízilabda - Hosszabbításos meccsen egyenlített a BVSC | 12-05-16 | | Kispályás labdarúgás – Bajnok lett az Imola és az Eger Kapu | 12-05-16 | | Labdarúgás - NB I-es licencet kapott az Egri FC | 12-05-16 | | Ökölvívás – Nem könnyű bronzérem Azerbajdzsánból | 12-05-16 | | Vízilabda – Szervezik az elitbajnokságot, pénteken kerethirdetés Egerben | 12-05-16 | | Úszás - Szeivolt Melinda, Cseke Petra, Rompos Dóra remekelt | 12-05-15 | | Judo - Iklódi Máté diákolimpiai bajnok | 12-05-15 | | Labdarúgás - Kassai Viktor vezeti az Eger - Szegedet | 12-05-15 | | Röplabda - Nem sikerült fiú röplabdásaink címvédése az NB II-ben | 12-05-15 | | Labdarúgás – Három pont az előnyünk, ingyenes végjáték a szurkolóknak | 12-05-15 | | Vízilabda - Jó játékkal szerzett előnyt a ZF-Eger | 12-05-14 | | Úszás - Napközis tábort szervez az Egri Úszó Klub | 12-05-14 | | Röplabda - Megyei bajnok az Eger Old Girls | 12-05-14 | | Labdarúgás - Vasárnapi megyei eredmények | 12-05-13 | | Kézilabda – Idegenben ütöttük ki a Csömört, kikapott a Nyíregyháza | 12-05-12 | | Labdarúgás - Szombati megyei eredmények | 12-05-12 | | Labdarúgás - Katona góljával Vecsésen is nyert az Egri FC | 12-05-12 | | Kosárlabda – Bőven meglehet a bronzérem | 12-05-11 | | Tájfutés - ETC győzelem az extrémnek számító 24 órás váltón | 12-05-11 | | Kispályás labdarúgás – Eredmények, tabellák | 12-05-11 | | Labdarúgás – A 25. forduló következik a megyei I. osztályban | 12-05-11 | | Amerikai Futball - Minimális vereség Jászberényben | 12-05-11 | | Labdarúgás – Kellemes terhet cipel Vecsésre az Egri FC | 12-05-11 | | Vízilabda - Aranyláz Egerben - Hétfőn indul a döntő | 12-05-11 | | Kézilabda – Minimális cél teljesítve, megcélozható a hetedik hely | 12-05-11 | | Sportiskola - Kovács Gézát választották a SIOSZ elnökének | 12-05-09 | | Kosárlabda - Az első bronzmeccs Bonyhádon pénteken | 12-05-09 | | Labdarúgás – A Hatvan és a Felsőtárkány jutott országos táblára | 12-05-09 | | Úszás - Négy érem Kecskemétről, három Szoboszlóról | 12-05-09 | | Labdarúgás – Repkednek a kacsák, nem passzolna jogot az Egri FC | 12-05-09 | | Atlétika - Világnapi randevú Tiszaújvárosban egri sikerekkel | 12-05-09 | | Kerékpár - Újabb győzelmekkel bizonyítottak a Saxum bringásai | 12-05-09 | | Labdarúgás – Első helyről hajrázhat az Egri FC | 12-05-07 | | Labdarúgás – Jól sikerült Urbán Eszter idei bemutatkozása | 12-05-07 | | Ökölvívás – Egri sikerek nemzetközi ringekben | 12-05-07 | | Labdarúgás – Kedden Verpeléten, szerdán Hatvanban játszanak az MK-ban | 12-05-07 | | Kispályás labdarúgás – Eredmények, tabellák | 12-05-07 | | Kézilabda - Bronzérmes az Eszterházy-Globosys | 12-05-06 | | Kézilabda – Megyei rangadó megnyerve, tagság megőrizve | 12-05-06 | | Kosárlabda - Egerben is nyert a Baja, a bronzért csatázhat az EKF | 12-05-06 | | Vízilabda - Hétgólos egri előny a visszavágóra | 12-05-05 | | Labdarúgás - Szalóki, hevesi hatos, rédei hetes | 12-05-05 | | Labdarúgás - Eger - Cegléd élő 2-1 (0-0) - Nyolcadik egri siker | 12-05-05 | | Kosárlabda – A finálé kapujában | 12-05-05 | | Kézilabda – Több szempontból is fontos rangadó következik | 12-05-04 | | Kézilabda – A Körcsarnokban ünnepelhetnek | 12-05-04 | | Labdarúgás - Újabb komoly erőpróba vár a listavezetőre | 12-05-04 | | Labdarúgás - Élre kerülhet az Egri FC | 12-05-04 | | Labdarúgás - Jövő szerdán már az országos tábláért meccselnek | 12-05-04 | | Asztalitenisz - Erős bástyaként álltak helyt az egri fiatalok | 12-05-03 | | Röplabda - Döntőbe jutott az Eger Old Girls | 12-05-02 | | Birkózás - U23-szabadfogású OB: Madarasi és Majoros bronzérmes | 12-05-02 | | Labdarúgás - A Kemény, a Heves és a Kálváriaparti a dobogón | 12-05-02 | | Judo - Brazilok legyőzésével jutott döntőbe Rudinszky | 12-05-02 | | Sakk – Sakkra született fiúcskával szimultánozhatunk a Leánykán! | 12-05-02 | | Aerobik - Hat érmet szereztek az egri középiskolások | 12-05-02 | | London 2012 - Nagy Barnabás elsőként jutott a döntőbe | 12-05-02 | | Asztalitenisz - Egri, hatvani, és lagunás sikerek a veteránoknál | 12-05-01 | | Vízilabda - Kemény Dénes kijelölte az olimpiai keretet | 12-05-01 | | Úszás - KIDS-kupa Egerben hazai sikerekkel | 12-05-01 | | Atlétika - Egri siker az olimpiai iskolák versenyén | 12-05-01 | | Labdarúgás - Az Egri FC veretlenül második a bükkábrányi tornán | 12-05-01 | | Labdarúgás - A Szolnok visszavette a vezetést | 12-04-30 | | Fotóriport - TEVA-VASAS-UNIQA - ZF EGER | 12-04-30 | | Labdarúgás - Élre ugrott az Egri FC | 12-04-29 | | Vízilabda - Dobó téri randevú, és polgármesteri gratuláció | 12-04-29 | | VASAS - ZF-EGER 11-8, ezüstérmes az egri csapat | 12-04-29 | | Vízilabda - Belefért a vereség | 12-04-28 | | Kézilabda – Egyenlő erők küzdöttek, kevés hiányzott a pontszerzéshez | 12-04-28 | | Kézilabda - Bronzkapuban az EKFSC-GloboSyS | 12-04-28 | | Röplabda - Elmaradt a csoda az utolsó meccsen is | 12-04-28 | | Kosárlabda – Öt pontos hátrányból várjuk a hazai csatát | 12-04-28 | | Labdarúgás - Szombati megyei eredmények | 12-04-28 | | LONDON-2012 - Már 129 magyar nevezhető | 12-04-28 | | Labdarúgás – Kikapott a Békéscsaba, helycsere prognosztizálható | 12-04-28 | | Vízilabda - Ünnepeljük együtt pólósainkat a Dobó-téren | 12-04-27 | | Kosárlabda – Jön az első történelmi csata | 12-04-27 | | Oktatás - Bővül az Eszterházy Károly Főiskola kínálata | 12-04-27 | | Sportiskola - Létrejött a "Sportoló Nemzedékért Alapítvány" | 12-04-27 | | Vízilabda - Egyenlített a ZF-Eger, újabb ajándék az ínyenceknek | 12-04-26 | | Röplabda – Az utolsó nekifutás | 12-04-26 | | Labdarúgás – Átvehetjük a vezetést | 12-04-26 | | Kispályás labdarúgás – Utcahosszal meglépett az Imola és a Platina | 12-04-26 | | Teke - Molnár György és Berecz Adrián jutott tovább | 12-04-26 | | Kézilabda – Békésen biztosíthatják be a bennmaradást | 12-04-26 | | Labdarúgás – Csúcsrangadó a megyei I. osztályban | 12-04-26 | | Kézilabda – Bronzmeccs előtt a lányok | 12-04-26 | | Úszás - Katolikus iskolák versenye | 12-04-26 | | Vízilabda - Még az aranyérem kiadó, bronzérmes a Szeged | 12-04-26 | | Úszás - Balatonfűzfőn Angyal Mátyás volt e legjobb egri | 12-04-25 | | Karate - Hét EVSI-s érem a bukaresti Európa-bajnokságon | 12-04-25 | | Kosárlabda – Elődöntők: április 28-a és május 5-e! | 12-04-24 | | Vízilabda - Előny a Vasasnál | 12-04-23 | | Asztalitenisz - Felemás hétvége a kaucsukbűvölőknél | 12-04-23 | | Olimpia - MOB közgyűlés: 123-an készülhetnek Londonba | 12-04-23 | | Vízilabda - Csoportelső az EKF-EgerFood-Imola | 12-04-23 |

|